Mint a bevezetőben is olvashatta, az emberek szeretnek ismerős
helyekre menni. Sokan egy kicsit félnek a teljesen ismeretlentől, a kiszámíthatatlan
dolgoktól, ezért
a látogatás előtt szívesen tájékozódnak a lehetőségeikről. Mai rohanó világunkban
az idő is sokat számít, hiszen egy feleslegesen megtett út sok bosszúságot
és
nagy időveszteséget okoz. Azonban ha már előre szétnézhetünk az uticélunk
helyszínén, tájékozódhatunk a nyitvatartásról, a hangulatról, szívesebben felkeressük
azt.
A panorámakép
segítségével olyan térhatású látványt tudunk nyújtani, mintha a helyszínen
állnánk. Ezzel Ön is megmutathatja a világnak, milyen szép városban lakik,
milyen hangulatos éttermet, bárt működtet, milyen szabadidős tevékenységeket
és szolgáltatásokat
nyújthat a látogatóknak. A lehetőségek tárháza végtelen. Ha úgy érzi van mit
megmutatnia,
de nem tudja hogyan is tegye ezt, keressen meg bennünket. Tapasztalataink
alapján segítünk Önnek a megfelelő bemutatkozás elkészítésében, ami üzleti
sikereit is megalapozhatja, gyarapíthatja.
Panoráma képek készítése
A panoráma képek készítéséhez mindenképpen szükségünk lesz egy fényképezőgépre. Általában több fényképet készítünk, egymás mellé pozícionálva ahhoz, hogy a megfelelő panoráma képet kapjuk meg. Ha a képeket 360 fokba készítjük, és az első képen látható látvány összeér az utolsó képével, akkor körpanoráma képről beszélhetünk. Számos digitális fényképezőgép támogatja ezt a fajta felvételi módot úgy, hogy az előző képből mutat egy részletet, a kijelző többi részén pedig az új fényképet igazíthatjuk a már meglévőhöz. A fényképezőgépekhez kapott CD-n általában már mellékelnek panoráma képek összeillesztéséhez szükséges programot is. Ilyen esetekben fontos az, hogy a kép készítése közben a fényképezőgép egy pont körül forogjon, illetve az is, hogy a gép tengelye függőleges legyen, különben az elkészült panoráma képen ferde horizontot fogunk látni, ferdülő épületekkel és tárgyakkal.
Ennél egy kicsit nehezebb, de talán látványosabb, ha gömbpanoráma képet készítünk. Ehhez a fényképezőgépen kívül szükségünk lesz egy úgynevezett halszem objektívre. Ennek felhasználásával a fényképezőgép 180 foknál nagyobb szögben tud felvételt készíteni, így egy teljes gömb képét össze tudjuk állítani a részletekből. A gömbpanoráma kép készítésénél a függőleges tengelyre még jobban kell figyelnünk, hiszen az itt jelentkező hibalehetőségek száma a térbeli képkészítés miatt hatványozódik. A jobb képminőség érekében célszerű több, 4-8 részből összerakni a panorámaképet. Összeillesztés után a képet megtekintve olyan érzésünk támad, mintha a helyszínen lennénk. Több panorámakép megjelenítő program is elérhető, amelyek segítségével saját magunk mozgathatjuk az elkészült digitális képet.